Sajtóközlemények
2023. szeptember 26.
Új elnökségi tagok a Jövő Mobilitása Szövetség élén
2023. szeptember 22-én tartotta tisztújító közgyűlését a Jövő Mobilitása Szövetség. A közgyűlésen új elnökségi tagokat választottak, a leköszönő tagoknak pedig megköszönték eddigi munkájukat.
2023. szeptember 14.
Létezik olyan, hogy stresszmentes közlekedés, csak ezért mindannyiunknak tennie kell
Az otthoni munkavégzésből egyre többen térnek vissza az irodákba, folyamatos mozgásban vagyunk, ami jelentős forgalmat generál a közlekedésben is a 3-4 évvel ezelőtti helyzethez képest – mondta Kárpáti András, a Jövő Mobilitása Szövetség elnöke a Stresszmentes Mobilitási Hét rendezvénysorozat részeként a Magyar Autóklub (MAK), az ORFK-OBB és a Jövő Mobilitása Szövetség által közösen szervezett szakmai konferencián.
2023. augusztus 23.
Egyre többeknek éri meg saját autó helyett carsharing megoldásokat használni
Közel 23 millió kilométert tettek meg tavaly az autómegosztó szolgáltatások használói. Magyarországon a három carsharinggel foglalkozó társaság, a GreenGo, a ShareNow és a MOL LIMO szolgáltatására már több százezer ember regisztrált. A Jövő Mobilitása Szövetség szakértői szerint a növekedés idén sem áll meg, hiszen míg korábban elsősorban azoknak érte meg megosztott autót használni, akik aránylag kevés kilométert tettek meg évente, addig az autófenntartási költségek növekedésével egyre magasabb, akár 18.000 éves kilométer megtétele mellett is megéri közös autót használni a saját helyett.
2023. július 31.
Stresszmentes Mobilitási Hét: a közlekedés élmény is lehet, ha mindig a megfelelő eszközt választjuk
Szeptember első hetében a Magyar Autóklub és a Jövő Mobilitása Szövetség Stresszmentes Mobilitási Hetet hirdet: a hét folyamán a programban részt vevő 14-18 év közötti fiatalok ismerhetik meg a hibrid mobilitás előnyeit, a közlekedési kultúra és a szabályok alapjait. Az eseménysorozat része szeptember 8-án egy stresszmentes hétköznapi és vállalati mobilitásra fókuszáló konferencia és másnap egy családi nap is, ahol bárki kipróbálhatja a mikro- és elektromobilitási eszközöket, emellett az elméleti teszten a legjobban teljesítő fiatalok elektromos rollereken és kerékpárokon mérhetik össze tudásukat.
2023. június 15.
Érkezik a nyári szünet, a mikromobilitás igazi ideje – vigyázzunk egymásra!
Hamarosan itt a nyári szünet, a gyerekek pedig kizúdulnak az utcákra. A nyári szünetben sokkal többen tekerhetnek, rollerezhetnek vagy gurulhatnak mikromobilitási eszközön, hiszen egyrészt a gyerekek is szabadabban közlekednek, másrészt szüleik mentesülnek az iskolába szállítás alól, így akár kerékpárral vagy más kétkerekű eszközzel is eljuthatnak munkahelyükre. A Jövő Mobilitása szakértői szerint valószínűleg ebben a két és fél hónapban több kezdő kerékpározó várható az utakon – vigyázzunk rájuk, vigyázzunk egymásra!
2023. április 28.
80-100 ezer roller az utakon – kinőttük a városokat, a megoldás a mikromobilitás
Az idei Fenntarthatósági Témahét egyik fő témája az energiahatékony, fenntartható közlekedés – országszerte rengeteg általános- és középiskolában foglalkoznak tematikus tanórákon április 24. és 28. között ezzel a témával. A Jövő Mobilitása Szövetség kiemelt célja, hogy elősegítve a fenntartható városi közlekedést tudatosítsa az emberekben, hogy nem mindig ugyanaz a közlekedési eszköz felel meg a céljainknak: minden élethelyzetnek megvan a leghatékonyabb mobilitási módja. Az idei témahéten a mikromobilitás került fókuszba.
2023. április 24.
A vármegyebérlet is elősegíti a fenntartható közlekedési módok egyre nagyobb térhódítását
Február végén érkezett a hír, hogy májustól akár az egész országot beutazhatjuk kedvezményesen a MÁV-START, a Volánbusz, a MÁV-HÉV és a GYSEV járataival. A Jövő Mobilitása Szövetség üdvözli ezt az újítást, hiszen 2023-ra azt tűzte ki célul, hogy széles körben elfogadtassa a közlekedés diverzifikálásának gondolatát: azaz mindig azt a közlekedési eszközt válasszuk, ami éppen az adott élethelyzetünknek megfelel. Ennek egy fontos eleme az egyre népszerűbb vasúti közlekedés, amit akár kerékpárral vagy rollerrel is kiegészíthetünk.
2023. április 4.
Maradjunk biztonságban - a tűzoltók is felkészültek az elektromos autók növekvő számára
Folyamatosan nő a közlekedésben az elektromos autók, motorok száma, ami új kihívások elé állítja a biztonsággal foglalkozó szakembereket is. A Székesfehérvári Önkormányzat és a Jövő Mobilitása Szövetség egy olyan új, innovatív segédeszközt adott át a Fejér Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságnak, amellyel a kigyulladt autóknál tudnak beavatkozni a tűzoltó takaróval az elektromos járműveknél a 2-3000 Celsius-fokon égő lítium is eloltható.
2023. március 30.
Itt az ideje, hogy felkészítsük közlekedési eszközeinket a tavaszi indulásra
Bár a közlekedési adatok szerint évről évre egyre többen olyan elszántak, hogy egész évben tekernek, rollereznek, azért az első 10 fok feletti napokon szemmel láthatóan azonnal megnő a biciklisek és rolleresek száma a városokban. Mi a teendő, ha sok hónap állás után vesszük elő mikromobilitási eszközeinket? A városi közlekedés sokszínűségét népszerűsítő Jövő Mobilitása Szövetség szakértői most ebben adnak tanácsokat.
2023. március 10.
Egyre nagyobb részt hasít ki a közlekedésből a mikromobilitás – fontos a felelősségteljes részvétel a forgalomban!
Bár az emberek közel fele munkába járáshoz a tömegközlekedést részesíti előnyben, negyedük autózik, ötödük viszont valamilyen mikromobilitási eszközt vesz ma már igénybe. Ez az arány a szabadidő eltöltése során még magasabb: a Jövő Mobilitása Szövetség partnere, a Simple alkalmazást fejlesztő és üzemeltető OTP Mobil kutatása szerint a válaszadók 34 százaléka ilyenkor kerékpárt, rollert vagy ezek elektromos változatait választja közlekedési eszközül. Nem csoda, hogy az emberek közel 60 százaléka rendelkezik is megfelelő mikromobilitási eszközzel.
2023. február 27.
A vállalatok fenntarthatósági törekvéseikkel dolgozóik munkába járásának karbonlábnyomát is csökkenthetik
Óriási a különbség a magyar vállalatok fenntartható működésre való felkészülésében, pedig ez ma már versenyképességi tényező, melyet évről évre az ESG-jelentés is mér. Az ESG a jövőben meghatározó lehet a vállalatok működésében, sőt, még az EU-s források kiosztására is hatással lehet.
2022. december 15.
Mostantól közösen tesz a fenntartható közlekedésért a Jövő Mobilitása Szövetség és a Magyar Autóklub
A fenntartható közlekedési megoldások és innovációk ösztönzése és további fejlesztése érdekében együttműködési megállapodást írt alá Magyar Autóklub és a Jövő Mobilitása Szövetség. A Jövő Mobilitása Szövetség két évvel ezelőtt 20 hazai vállalat összefogásával alakult meg, célja az elektro- és mikromobilitás, a közlekedésszervezés és a megosztáson alapuló közlekedési módok népszerűsítése. Ebben támogatják egymást mostantól a 122 éves múltra visszatekintő Magyar Autóklubbal.
2022. december 8.
Megéri-e 2022 végén villanyautózni Magyarországon?
Amikor az energiahelyzet nyomán a rezsicsökkentés szigorításra került, sokan kezdték el találgatni, hogy vajon továbbra is megéri-e elektromos autót használni? Az ársapka eltörlését követően a Jövő Mobilitása Szövetség szakértői kiszámolták, hogy bár drágult az áram, de még mindig jobban megéri e-autózni, mint hagyományos üzemanyagokat használni. De lássuk, hogy számok szintjén mit is jelent ez!
2022. november 22.
Télen sem kell lemondani a kerékpározásról, rollerezésről
Tavasztól őszig egyre több a kerékpáros és a rolleres az utakon – sokan felismerték, hogy számos élethelyzetben sokkal praktikusabb mikromobilitási eszközt választani autó helyett, sőt sok esetben a tömegközlekedésnél is jobb alternatívát kínálnak ezek az eszközök. De hogyan tolható ki a biciklis/rolleres szezon a hideg, nedves, latyakos hónapokra is? Ebben segít a Jövő Mobilitása Szövetség.
2022. október 26.
Autó, kerékpár, busz, villamos, vonat vagy gyalog – milyen szempontok alapján döntünk nap mint nap a közlekedésünk kapcsán?
Minden élethelyzetnek megvan maga ideális közlekedési eszköze – nem fordulhat elő, hogy mindig az autó, a kerékpár vagy épp a vonat a legjobb megoldás. Ezért a Jövő Mobilitása Szövetség azt tűzte ki célul, hogy elfogadtassa: nem autósok, tömegközlekedők és kerékpárosok, hanem egyszerűen közlekedők vannak az utakon, akiknek minden adott helyzetben más eszközzel érdemes utazniuk. De egyáltalán milyen szempontokat mérlegelünk – ha mérlegelünk - akkor, amikor közlekedési eszközt választunk? Néhány alapvető tényen túl egészen meglepő okok is szerepet kaphatnak közlekedési döntéseinkben.
2022. július 25.
Külföldre elektromos autóval – ez is lehetséges, csak tervezzünk előre
Napi 70-100 kilométer, legtöbben ennyit használják a hétköznapokon a villanyautóikat: iskolába és edzésre vinni a gyerekeket, bevásárolni, munkahelyre menni, ezek a szokásos útvonalak. Pedig a Jövő Mobilitása Szövetség szakértői szerint egy kis tervezéssel, előre gondolkodással elektromos autóval neki lehet vágni a nagyvilágnak is – hiszen a nyár hosszabb utakra, távoli országokba vonz.
2022. június 16.
Tévhitek az elektromos rollerek szabályozásáról
Számos tévhit kering az interneten az elektromos rollerek és azok szabályozását illetően, melyekből egyre több, becslések szerint jelenleg nagyságrendileg 50 ezer darab van használatban itthon. Az elmúlt napokban újra elárasztotta az internetet és a közösségi médiát az a téves információ, mely szerint az elektromos roller segédmotor és így ezek a szabályok vonatkoznak rá. A Jövő Mobilitása Szövetség feladatának érzi, hogy összefoglalja a jelenlegi helyzetet, tisztázza a tényleges jogszabályi környezetet és a hiteles információkat adjon az elektromos rollerekkel kapcsolatban.
2022. június 8.
Egyre többen és egyre többet tekerünk, közben teret hódít az elektromos kerékpár is
Bár Magyarország élen jár a kerékpározni tudók számában, mégis minden egyes új kerékpáros fejlesztés óriási társadalmi vitákra ad okot. A pandémia növelte a kerékpározási kedvet és ez a tendencia folytatódik, valamint az elektromos kerékpárok eladása is felívelőben van 2020 óta. A Jövő Mobilitása Szövetség szakértői szerint a mikromobilitásnak, főként a kerékpárnak és a rollernek kiemelt szerepe lehet az elkövetkező években - ezek infrastruktúrájának átgondolt fejlesztésével nem csak a biztonságban kerekezők járnak jól, hanem a – fejlődő, egyre vonzóbb alternatíva miatt - csökkenő forgalomban haladó autósoknak is előnyös lehet.
2022. május 12.
Hány évig használható egy elektromos autó akkumulátora és hogyan lehet ez még több?
A hatótáv-para után a legkomolyabb aggodalmat az akkumulátorok élettartama jelenti azok számára, akik fontolgatják, hogy elektromosra cserélik hagyományos üzemű autójukat. Pedig okosan töltve, a megfelelő összetételű akkumulátor akár 2-3000 töltési ciklust is kibír az akkumulátor teljesítménycsökkenése nélkül – ez akár 10-15 évi folyamatos használatot is jelenthet, állítják a Jövő Mobilitása Szövetség szakértői. Nem véletlen, hogy az autó gyártók 7-10 éves garanciát adnak az akkumulátorokra az előírt használatuk mellett.
2022. március 21.
30-40 perc autózás helyett 8-10 perc rolleren vagy kerékpáron - óriási potenciált rejt még ez a piac
A Jövő Mobilitása Szövetség számításai szerint 30-40.000 rollert használhatnak jelenleg közlekedési eszközként Magyarországon – a mikromobilitás egyre nagyobb szerepet kap a városi közlekedésben. Jellemzően 4-8 kilométert tesznek meg egy-egy eszközzel, segítségükkel egy 30-40 perces autóút 8-10 percre csökkenthető.
2022. feburár 11.
Tavaly 72 százalékkal nőtt a tisztán elektromos autók eladása
2021-ben minden rekordot megdöntött a zöldrendszámos autók átadása, köztük is a tisztán elektromos autók eladása nőtt a legnagyobb arányban. A Jövő Mobilitása Szövetség szakértői szerint egyre többen ismerik fel és használják ki az elektromos autózás előnyeit.
2022. feburár 7.
Idén jöhet el a car sharing aranykora – tavaly már 13,5 millió kilométert tettek meg a megosztott autók
2020-ről 2021-re óriási mértékben, mintegy 36 százalékkal növekedett a hazai autómegosztó szolgáltatás használóinak száma – tavaly Magyarországon összesen 13,5 millió kilométert tettek meg a felhasználók. Magyarországon három társaság, a GreenGo, a MOL és a ShareNow üzemeltet autómegosztó szolgáltatást, amire több mint 235 ezer fő regisztrált már. A Jövő Mobilitása Szövetség szakértői szerint ez a növekedés idén sem áll meg, hiszen egyre többen döbbennek rá arra, hogy saját tulajdonú autójuk az idő nagy részében csak parkol: átlagosan 3-4 százalék a kihasználtságuk.
2022. január 26.
Téli autózás: miért nem érdemes hátrányként tekinteni a hatótávcsökkenésre az elektromos autóknál
Tévhit, hogy csak azoknak éri meg télen is elektromos autóval közlekedni, akik fűtött garázsban tartják járműveiket. Persze nem árt tudatosnak lenni ebben is: ne akarjunk rövidujjúban ülni a volán mögé, ugyanakkor ne a fényszóró használatán próbáljunk energiát spórolni. A fenntartható közlekedési megoldások és innovációk népszerűsítését célzó Jövő Mobilitása Szövetség szakértőinek tippjei a téli elektromos autózáshoz.
2021. december 9.
2022-ben a városi közlekedés fejlesztésére fordítunk kiemelt figyelmet
Egy évvel ezelőtt 20 hazai vállalat összefogásával alakult meg a Jövő Mobilitása Szövetség, amelynek célja a fenntartható közlekedési megoldások és innovációk bemutatása, népszerűsítése és fejlesztése, az érintett hazai piaci szereplők szakmai szintű képviselete. A ma már 41 tagot számláló szervezetünk a szabályozó hatóságokkal és az innovátorokkal működik együtt az alternatív hajtású közlekedési megoldások elterjesztésén, a mikromobilitási, elektromobilitási, közlekedésszervezési és a megosztáson alapuló közlekedési módok népszerűsítésén. A szövetség első évében a mobilitási irányok meghatározására, iparági javaslatok megfogalmazására, a támogatotti kör kibővítésére, valamint edukációs és szemléletformáló kampányok lebonyolítására koncentrált. 2022-ben a városi közlekedés fejlesztésére fordít kiemelt figyelmet a szövetség.