A hatótávpara sem állítja meg az elektromos átállást
2025. szeptember 3. - Az év végéig még elérhető, vállalkozásoknak szóló e-autó beszerzési támogatási konstrukció keretében a 30 milliárdos keret 94%-ára már szerződést kötöttek és több, mint 5000 jármű után már ki is fizették a támogatási összegeket, miközben a cégek többsége már most újabb autók beszerzését tervezi, azaz kijelenthető, hogy az elektromobilitás Magyarországon nem kísérlet többé, hanem sokkal inkább üzleti realitás. Az a Jövő Mobilitása Szövetség, az elektrifikacio.hu, és az Opten közös kutatásában 444, a mostani pályázaton indulóvállalkozás osztotta meg tapasztalatait arról, miként élik meg az elektromos átállást, és hogyan látják annak jövőjét.
A váltás mozgatórugói
A vállalatok döntéseit egyértelműen gazdasági és környezetvédelmi szempontok mozgatják és egyre több az elektrifikáció mellett elkötelezett vállalkozás.
· A válaszadók több mint kétharmada (66,2%) most vásárolt először elektromos autót.
· A legnagyobb vonzerőt az alacsony üzemeltetési költség (23,2%) és a környezetbarát, zéró helyi károsanyag-kibocsátás (19,7%) jelentette, amit szintén sokan kiemeltek.
· Jelentős azok aránya, akik az adókedvezményeket (17,4%) és az ingyenes parkolást (17,4%) említették motivációként, de a halk működés (13,3%) és a dinamikus gyorsulás (8,1%) is gyakori érv az e-autó választás mellett.
A kutatási eredmény jól példázza, hogy a vállalatok többsége nem csupán presztízsből áll át tisztán elektromos üzemű gépjárművekre, hanem racionális üzleti megfontolásból elektrifikálja flottáját: az elektromos jármű ma már nem különlegesség, hanem a hosszú távú üzleti stratégia része.
Kihívások
A kérdőívet kitöltők elektromos átállással kapcsolatos tapasztalatai többségében pozitívak, de a régóta ismert ellenérzések és rossz beidegződések továbbra is megjelennek.
A válaszadók:
· több mint egynegyede a hagyományos autókhoz képest mért az alacsonyabb hatótávot említette negatívumként, míg
· 21% a magasabb kezdeti bekerülési költséget kritizálta, illetve
· ötből egy pályázó a publikus töltés kiszámíthatatlanságát, valamint a hosszú töltési időt emelte ki hátrányként az elektromos autók esetében.
Ezek a tényezők sok vállalkozóknál és vállalatnál előkerülnek, ugyanakkor a válaszok alapján ezek az aggályok fokozatosan enyhülnek, ahogy egyre több tapasztalatot szereznek a cégek a saját e-autó flották üzemeltetése során. Az egyre átgondoltabb elektrifikációs projektek, a technológiai fejlődés és az infrastruktúra bővülése egyre több céget győz meg arról, hogy az elektromobilitás nem kockázat, hanem lehetőség.
Használati szokások
A kutatásból egyértelműen látszik, hogy az elektromos céges autók már nem csak rövid távokra használt „bevásárlóautók”.
· A mindennapokban munkába járásra, vidéki utakra, sőt rendszeres hosszabb távokra is használják őket, a beszerezni kívánt autók közel háromnegyede 60 kWh-nál nagyobb akkumulátor kapacitással bír
· A felmérés alapján az e-autók éves futásteljesítménye átlagosan 21 485 km, ami meghaladja a klasszikus városi közlekedés szintjét, és azt mutatja, hogy a technológia képes helytállni a nagyobb igénybevétel esetén is.
A töltési szokások szerint az autók döntően otthon vagy munkahelyen kapnak energiát, a publikus töltők inkább kiegészítő szerepet játszanak. Számottevő azoknak a cégeknek az aránya, amelyek már napelemmel is kombinálják az elektromos autózást – 56,8% rendelkezik napelemmel. Az energiatárolási megoldások egyelőre kevésbé elterjedtek (5,6%), de sokak szerint ez lehet az energiafüggetlenség felé vezető következő nagy lépés.
Jövőbeli tervek
A kutatás egyik legfontosabb üzenete, hogy a cégek jelentős része már most újabb elektromos jármű beszerzését tervezi a következő években:
· 43,2% biztosan vásárolna további elektromos járművet,
· 31,8% kivár, előbb tapasztalatot szeretne szerezni.
Ez egyértelmű jelzés arra, hogy az elektromobilitás nem egyszeri projekt, hanem hosszú távú stratégiai irány a vállalatok körében.
A felmérés célja
A Jövő Mobilitása Szövetség az iparági, valamint a hazai és nemzetközi szakmai érdekképviseleten túl a szabályozó hatóságokkal és az innovátorokkal szoros együttműködésben dolgozik az alternatív hajtású közlekedési megoldások elterjesztésén, a közlekedés fenntarthatóbbá tételén. Továbbra is gyakran megesik, hogy az elektromos átállás megítélése és mérlegelése során megérzésekre, tévhitekre, egy-egy rossz tapasztalatból eredő félinformációkra támaszkodnak a vállalkozások és döntéshozók, így a kutatás célja nemcsak a jelenlegi helyzet feltérképezése volt, hanem az is, hogy a jövőbeli fejlesztésekhez és szabályozásokhoz hiteles, valós tapasztalatokon alapuló adatok álljanak rendelkezésre. Egyre több vállalkozás ismeri fel az elektrifikációban rejlő üzleti lehetőségeket, melynek megfelelő kivitelezésében az Elektrifikáció.hu nyújt gyakorlati támogatást a vállalatoknak az átállás valós adatokon alapuló megtervezésében és lebonyolításában.
A legfrissebb iparági hírekért, történésekért kövessen minket a Facebookon is!